BÚÉK1994


BUÉK 1994. Amire emlékszem.

A nappali barnás-sárgás, műszálas padlószőnyegén pezsgőspohár, a linóleum-lépcsőn még meg-meg csúszik a karácsonyfa fénye.

Mountain-bike-ot kaptunk szüleimtől karácsonyra, Dávid feketét, én kék-zöldet.

Anyám hosszú hajú megint - csinos - világoskék, bogyószerű horgolású pulóverére, ovális búzavirágos kitűzőjére emlékszem, piramis alakú üvegcsében
tartott Charlie parfümjének illatára, nevetésére és cipőjének kopogására az iskola folyosóján. Akkor még tanított.

Emlékszem a tévére, a Nirvana Unplugged beharangozójára, arra a sok színes, fényes valamire, amit az MTV csúsztatott a zsebembe. A kazettásmagnó a tévé hangszórói előtt áll. Felveszi nekem a One-t, a Voodoo People-t, miközben a zenében és a dzsungelben
valami izgalmas és igazi történik. Dávid őrt áll. Nehogy észrevegyenek. Aztán este csendben hallgatjuk. Menyország. Emlékszem a Stiltskin Insinde-jának zajos melankóliájára, arra, hogy érzem, de még nem értem. Néha némára halkítva nézem, ahogy Dr. Alban a saját életéről énekel valamit, nehogy apám kiszúrja a műhelyből az általa gyűlölt rap-et. 

Jutka ugyan már egy másik bolygón, Esztergomban tanul, még szívemben lakik.
Sárga trabant, kék pléd. Kockás matematika, szemüveges rettegés. Vizes murván gúnyolódó lekésett bányászbusz. Időre érkező elvárások,
ködben tántorgó nehéz iskolatáska, otthonmaradt tesacucc, törött rotringceruzahegy. 

Emeletes ágyon alszom - fent. Dávid lent - érdekes, agyas figura, eszesebb, bátrabb nálam. Jórészt velem jön mindenhová, összedolgozunk.
Vigyázok rá, ő a kisebb.

Pincében felejtett, papírba csomagolt alma, kakaóscsigától boldog zöld büfésház. Iskolapadba vésett sportcipők logója.

Kövesúton zötykölődő biciklicsengő, dohányfüstös fűrészpor és piros asztali lámpa. Szekrénybe csomagolt hifitorony.

A világ kicsi, egyszerű. Cseresznyefák, biciklikerék, távolban játszó gyerekek csoportjai - akikkel nem értem miért, sosem játszhatok, 
az iskola -a rettegett és gyűlölt iskola - és az otthon konyhaszagú, folyós, ragadós kényszeressége határolják.A határon túl talán nincs is semmi.

Az utolsó évem ebben az iskolában. Aztán váltás.

Álmos, káromkodó, érthetetlen év.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések