Mekka felé



Szeretem ezt a helyet és ezt a képet, bár tettem fel innen képet. Kék Mecset, Istanbul. Elképzelhetetlenül hatalmas. A mecsetbe kizárólag cipő nélkül léphettem be, bent puha, süppedő perzsa szőnyeg fogadott. Attól függetlenül, hogy az éppen imádkozó helybéliek mellett turisták is voltak bent, azonnal érezhető volt valamilyen egészen bennsőséges hangulat. Felesleges volna tűnődődni, mi hozhatta ezt elő bennem - egyszerűen csak beléptem a Kék Mecsetbe. Siettünk, sajnáltam. A belső tér akkora volt, bárhol leültem, nem zavartak. Órákig ültem volna ott. Kellett volna. A többiek így is azt hitték elvesztettek, talán fél órát is ücsörögtem egy sarokban. El nem lehet mondani, mennyire maradtam volna még ott, úgy.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések