Válasz öcsémnek a Türkiz Traktorra

Földi élet, földi magány, juhtúrós Jókai bableves. Az alma leesett a fáról, most már megeheted, ütődött és néhol barna, olyan mint Te, magad. Menj át a zebrán, mert az elhaladó autó még megáll. Mi lesz akkor? Átgondoltad? Elmész színházba az előadásra és a kapuban eszmélsz, az egész kiköltözött az utcára, odabent pedig bezárkóztak és törökülésben várják a farsangot. Éneklő prtfoliómenedzser a színház előtt, kutyáját sétáltató bolond prémes asszony. Merre menjek előletek? 

Álmomban hó voltam. Rászálltam a házakra, fehéren borítottam a villanypóznákat. Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza. Na és a járulékok? Áporodott szagú szőrös-hónaljú kék-köpenyes adóellenőr voltam álmomban. Hátranéztem, és a mögöttem tülekedő tömegből egy kicsi lány nézett rám. A lázadó tömeg mellett álldogált, kezeit hátrakulcsolva, kérdezte: Bácsi, nekem is kell bevallani. Persze, hogy kell. Ember már Ő. Akkor? Legszívesebben persze habostorta lettem volna álmomban. Kicsiny tülekedő emberekkel, akik már félig a cukormázba süllyedtek. Szokták mondani, nem könnyű. Persze a madaraknak sem az, csak gondolj a repülésre. Próbáltad már? Persze, hogy próbáltad, a Körúton, a Gundelben, ízes, rózsaszínű eperpálinkát lefetyelve, a fiatal csinos pincérnőt bámulva. És? Könnyű volt? Nem volt az. Persze a madarak elszállhatnak. Miért Te magad nem tehetsz hasonlóképpen?

Hamvas körtét enni, ősszel, délután, amikor a Nap már álmosan süt. Ugye? Ezt is próbáltad már? Ja, ha igen, akkor maradj meg itt. Lépd át a pocsolyát, ami a Savoy előtt habzik - mert ugye Józsibácsi beledőlt a permetezőgéppel - és maradj meg ennél az érzésnél. Türkiz színű kell? Menj odébb. Van ne menj sehova. Pattanásos arcú McDonalds személyzet voltam álmomban. Tizenkét kezem volt. Az egyik kezemből a másik kezembe, aztán tovább-s-tovább adva teleraktam kezeimet sültkrimplival és heuréka-heuréka kiálltásokkal kirohantam a téli utcára. Pocsolya, menni tovább, nem belemászik, értve? Mondták egyszer, ha Orwell nem ír az újbeszélről, akkor nem lett volna groteszk és már létezne. Átgondoltad? 
A kerti székben hamvas körtét enni, szerelmedet csókolni, ősszel, délután, amikor a Nap már álmosan süt.
Álmomban ébredező papírgalacsin voltam, aki a tűzben, még egyszer a vég előtt egyszer jól kinyújtózik, aztán hamuvá válik. Kinéztem a kályha ablakán, boldog, a tűz köré gyűlt embereket láttam a meleg szobában. Beszélgettek, könyvet olvastak, gyerekekkel játszottak. Aztán pedig lehunytam szemem és így maradtam.
Álmomban én magam voltam.

/Kara István/