Cziráky

- Mesélj, kérlek.
- Meséljek. De hát ismersz.
- Jó, de kérlek, csak úgy.... magadról. Bármit. Nem fontos, hol kezded, és az sem merre visz a szó.
- Annyit meséltem már. Fáradt vagyok és öreg. Az idő is olyan... olyan borús.
- Kérlek, mesélj, mesélj, annyira szeretném.

Majd belekezdett. Az utazó leült a fal tövébe és csak hallgatta, némán hallgatta, amint az öreg mesélni kezd.

- Láttam a forradalmat. A giotinok lázas csattogása idáig elhallatszott. A termeimben néha az ijedtség és a félelem verejtéke fojt a falon. A francia vér szagát idáig hozta a szél. Nagy estélyek voltak itt akkoriban. Az akkori gazdám, Cziráky Antal-Mózes szerette az ilyesmit. Negyvenfős személyzet szolgálta ki a vendégeket. Az akkori nemesség.
- ...
- Persze. Neked ez csak könyvekből ismerős. Én láttam őket. Szerettek élni és szerettek múlatni. Amikor először rendezett a gazdám estélyt a francia események után, a társaságban szinte másról nem is beszélgettek. Fura volt a légkör. Szabadság, egyenlőség. Persze. Nomeg testvériség.
- Képzelem, hogy megijedhettek ezek a puszta gondolattól is, hogy .... egyenlőség.
- Jól képzeled. Féltek. Az estély után az ottmarad kisebb társaság is erről vitatkozott és cserélt eszmét. Reggelig folyt a beszélgetés. Ködös nyári hajnal vetett véget a hosszúra nyúlt estének. Még nem tudták, aznap megváltozik majd a világ. Csak napokra rá tudták meg, hogy aznap 1789. július 14-én a később párizsi köztársasági erőknek nevezett embertömeg megostromolta Párizs hírhedt börtönét, a Bastille-t.
- Így emlékszel arra a reggelre?
- Viccelsz? - mondta jókedvűen.
- Érdekes. Amiről én a történelemkönyvben olvastam, azt Te megélted.
- Érdekes.

/vége az első résznek/

- Ilyen volt a környék, mint most?
- Nem. Egy hatalmas díszkert volt itt körös-körül. A gazdám építtette. Európa-szerte híres angol-kertet alakíttatott ki - növényeket, fákat, faragott szobrokat hozatott - a századfordulóra nyerte el végső formáját.
Kellemes volt a környék. Állandó vendégeink voltak, akik a gróf meghívása jóvoltából kint töltötték a szabadidejüket. Amolyan szellemi melegágy is volt a kastély és környéke. Gondtalanul éltek, olvasgattak, sétáltak teniszeztek a kertben.
- Hm. Láttam egy filmet, a Tanítványokat. Bereményi Géza, kortárs rendező filmjét. Nekem ez onnan ismerős. Nomeg Máraitól. A gyertyák csonkig égnek regényében is egy ilyen kastély körül zajlik minden.
- Látod. Ezt is megéltem. A főépület 1810-re lett kész. Jakab, Rieder János fia építette. Rieder volt aki a két szárnyat építette újjá. A vendégek a bal szárnyban laktak, a gazdám és családja pedig a jobban.



A gazdám egyébként művelt ember volt. Nyelvészettel, irodalommal - tudod, akkoriban a hazai jakobinus mozgalmak, karöltve az akkor még szabad értelmiséggel és a szabad-kőművesekkel szívügyüknek tekintették a nyelvet - és joggal foglalkozott. Volt tanácsos a királyi helytartótanácsnál, 1808-ban az akkori Eszergom megye főispáni helytartója volt, 1817-re pedig a magyar királyi udvari kamara alelnöke és belső titkos tanácsosa lett.
Nem egyszer hoztak fontos döntéseket itt is. A budai tanácsos barátai szerettek idejárni és legtöbbször politikával is megtöltötték estéiket, itt a főépület falai közt.
- Érdekes. Döntések, viták, és Te ezt láttad, hallottad.